Ugrás a fő tartalomra

A leghosszabb futásom: 33 km és annak utóélete

        Már nagyon érett egy hosszú.
Elég jó tempóra vagyok már képes, sok röviddel próbáltam növelni a sebességem az utóbbi hónapokban, s a héten 4:16 -os tempóval futottam egy kilométert, természetesen ez PB! ;-) Ennek nagyon örültem, de már kívántam rettenetesen, hogy úton legyek, sokáig rójam a kilométereket. S hogy úgy fussak, ahogy szeretek, ráérősen sokáig, elmélyedve a táj és a futás szépségében. De aztán arra már nem számítottam, hogy extrém kaland lesz belőle...


Szép idő volt pénteken reggel, 15 fok, sütött a nap, szabadnapos lévén időm, amennyi csak kell.. az egész délelőtt rendelkezésemre állt... Nagyon rákészültem. A terv az volt, hogy igazából nem volt terv... a 25 km-s rekordom akartam megdönteni egy kicsivel... 27-28 kilométer, gondoltam szép lesz.
A felszerelést rendben előkészítettem, feltöltöttem a vizes hátizsákom, két gélt tettem el és az elengedhetetlen papírzsebkendőt.
Bemelegítés közben megettem egy protein bar felét reggeli gyanánt.
Cipőválasztás...hosszú lesz, a kényelmesebbet: Asics Gel Pulse 6 mellett döntöttem.

Aztán start.
Volt a fejemben egy útvonal, s azt megfutva, gondoltam, nagyjából a tervem hozom, szép tájakon futok majd. Élmény lesz.. hát az lett. Egy életre szóló ;-)

Az első tíz kilométer jól ment, jó tempót tudtam tartani, annak ellenére, hogy hosszúra készültem, de arra gondoltam, hogy attól még, hogy hosszúfutáson vagyok, nem vánszoroghatok... tehát ahogy bírom, megpróbálok tempósan haladni. Miután megfutottam a Jánka hegyet és tovább Luka hegyen át haladtam Bocfölde felé, komoly terepfutásba kellett váltanom, hisz nem volt út... s olyan kapatókon, horhosokon kellett haladnom, hogy kétszer is belegyalogoltam, mert lehetetlen volt futni. És egyszer csak kiértem az erdőből egy nyílt mezőre, csak halvány sejtésem volt, hogy hol lehetek. Igen, Bocfölde határában voltam, amit már ismertem korábbról. Tudtam merre fussak, azt is, hogy ha balra fordulok a faluba érek, ha jobbra, akkor a bocföldei hegyre. Nos, én jobbra fordultam. Aztán amikor a hegyre értem, megint döntenem kellett. Jobbra vagy balra.
Semmi tájékozódási pont nem volt, repce föld amíg a szem ellát. Balra fordultam.
Ez az út a bocföldei hegyre vezetett, aztán tovább a sárhidai hegyre. Szép környék. Lassan elhagytam a 10 kilométert és kiértem a Sárhida - Gellénháza közti ún. olajos útra. Magamba szippantottam az első gélt. finom banános volt. Jól esett. A hátizsákos tartályomból pedig igen kényelmesen tudtam futás közben inni. Tetszett a futás. Élveztem. Pedig helyenként ötös tempóban közlekedtem, de általában 5:20 és 5:30 között volt a sebességem ekkor. S közben egyre melegebb lett, többször kellett innom s a vizem is melegededett a hátamon. Aztán néha számolgattam, vajon mennyi lesz a vége?
Egy ici -picit unatkozva futottam Gellénházáig és a falu határához érve Nagylengyel felé vettem az irányt, mert közben már összeállt a kép, az útirány tekintetében. Féltem attól, ha kapásból Zalaegerszeg felé fordulok az Alsóerdőn át, akkor a rekord nem lesz meg.

Nagylengyel és Rám közt valahol félúton
Tempóztam tehát, Nagylengyel, Rám falvakon át.
Ekkor hirtelen éhes lettem, 18 kilométernél megettem a második gélt is és ittam rá egy kis vizet, gyakorlatilag belesétálva tízóraiztam ;-) és fotóztam is.

Teskánd még hét kilométerre volt. Mondjuk ezen kicsit elcsodálkoztam... de jó tempóban tudtam futni, úgy hogy élveztem a futást. Élmény volt minden perce és minden kilométer. Ezen az útvonalon többször jártam autóval, egyszer - kétszer kerékpárral is, de futva! mennyire más minden! Sokkal közelebb van a természet, sokkal jobban eggyé válik az ember a természettel, részévé és részese a természetnek s annak életének. A madarak csiripelése, a langyos szél az arcomon, a cipők puha puffanása az aszfalton... szép harmónia!

Nagyon belemerültem az élvezetek habzsolásába, amikor beütött a krach! 
Először éreztem, lassulok... akár, hogy próbálok tempót tartani, hatos pésszel futottam...  no jó, gondoltam, végül is már 27 kilométeren túl vagyok, (erre terveztem a hazaérkezést) lassulhatok, nem? Tovább lassultam, és muszáj volt kicsit sétálnom is, ekkor már Teskándon belül voltam a volt téglagyárnál. Pár perc séta után újra futni kezdtem. De nem bírtam sokáig, hirtelen történt minden...

Nem tudtam tovább futni.. újra sétáltam, alig kaptam levegőt, illetve a légzés volt nagyon nehéz, mintha valaki ráült volna a mellkasomra, egyre nehezebben vettem a levegőt, szinte beszakadt a mellkasom! Atyavilág valaki ül rajta!! éreztem... Aztán szörnyű éhség tört fel belülről, olyan elementáris erővel, hogy zsibbadni kezdett a fejem és a kezem... karjaimat nem tudtam futóhelyzetbe hozni, csak lógtak két oldalamon és a látásom is akadozott...  fehér villódzásokkal vibrált a szemem... Tudtam, a vércukor szintem a béka segge alatt egy méterrel... nagy baj van Umberto!
NAGY A BAJ!
Ha nem találok ki valamit, összeesek itt az útszélén az biztos!

Első gondolatom az volt, felhívom Mónit, jöjjön el értem, hozzon ennivalót. Ezt rögtön elvetettem, mert mire ideér addigra a haláltusámmal is végzek.
A második gondolatom az volt, hogy a fagyizóban kérek egy gombóc csoki fagyit, az majd segít. De ezt is rögtön elvetettem, hisz nem volt nálam egy fillér sem, a fagyizó nagyon messze volt még és egyébként is egy fagyi valószinűleg kevés lesz...
Ekkor a lassú, imbolygó járásommal, utolsó, kétségbeesett gondolattól vezérelve, a maradék erőmet is összeszedve a teskándi önkormányzat felé vettem az irány. Van ott ismerősöm, kérek segítséget. Talán ötven métert kellett gyalogolnom. Úgy tetszett, négykézláb mászok... Megállítottam az órám. Benyitottam. Az első nyitott ajtajú irodában ült egy hölgy, kérdezem itt van e az ismerősöm. Nincs mondta. Nem baj, mondtam, de legyen szíves segítsen rajtam, mert futok és elszámoltam magam, kifogytak a készleteim, rosszul vagyok...
Bevezetett a hivatal konyhájába és leültetett. Adott egy pohár vizet. Mit ennék? van gombóc.. valamit ami gyorsan felszívódik.. hozott csokit. PocketCoffe Espresso-t... ebből megettem kapásból hármat... kezdtem jobban lenni... még egy pohár víz... csoki... beszélgettünk.. mondtam, elszámoltam magam.. ha nem futom el az elejét, jobban beosztom az erőmet... szóval, beleütköztem a maratoni falba, amiről már sokat olvastam, de nem tudtam, hogy ilyen ....

Szittár Erika, aki megmentette az életem, felajánlotta, hogy haza visz kocsival. Nem, köszönöm. Futok tovább. Csak nem vagyok olyan puhány, hogy autóval megyek haza! ;-) Kaptam még egy csokit útravalónak. Gyakorlatilag az összes csokiját nekem adta. Feltöltöttük a hátizsákom friss vízzel, s elköszöntem. Még hét kilométer... gyerünk Umberto!

Kisétáltam az útra és újra indítottam a Suntoot. S megint futottam, lassan, Egerszeg felé. Még hét kilométer! Már nem siettem. Hatos irammal galoppoztam. Az Interspárnál megint kellett egy kicsit gyalogolnom, de már csak másfél kilométer! Ezt már kibírod Umberto!!!
Sikerült. Mire a házunkhoz értem, megint rosszul lettem. Alig maradt jártányi erőm, felvánszorogtam a harmadikra és a lakáskulcsot már csak nagy üggyel - bajjal tudtam bedugni a zárba, annyira remegett a kezem, mindenem. Alig láttam... megint mínuszba zuhant a vércukorszintem.... Percekig tartott mire bejutottam a lakásba... ahol várt a sok ennivaló, víz és az élet!

Konklúzió:
Csak néhány nap elteltével, tudtam újra nevetni, mosolyogni...
A hosszú futások utáni euforikus hangulat ezúttal elmaradt. Depresszió jött néhány napra. Nem csak fizikai, de mentális fáradtság tört rám. Nem lehetett velem élni... csak öt nappal később, mikor először futottam a 33 után, egy hat kilométeres recoveryt, akkor lettem jobban. Kellett hozzá az az újra futás. Visszatért a vidám hangulatom... újra erősnek érzem magam és sokkal tapasztaltabbnak.
A hosszú megfutására jobban fel kell készülni...
Pénz, papírzsebkendő és még több hidratáció kell, több gél és ennivaló.
Előbb kell kezdeni a tápanyag bevitelt, nem szabad megvárni a szükséget és a kedvező alkalmat. Inni és enni öt - hat kilométerenként...  a helyes tempóra is ügyelni kell.
De akárhogy is fárasztó és kimerítő volt ez a futás, életem egyik legérdekesebb élményét nyújtotta számomra. Mert egy olyan fizikai állapotot ismertem meg amit egy hétköznapi életmódban soha sem tapasztal meg az ember. A fizikai és mentális korlátok kitágítására tett kísérletben az ember önmagával kerül küzdelembe és ha győz, akkor előre lépett egyet az önismeret rögös útján és ez a lépés ad egy pozitív életérzést, tartást a további futásokra és nem csak a futásokra, hanem a mindennapokra is.
Szóval mindenképp kell ilyen hosszú futásokat csinálni, két havonta egy -egy alkalommal, hogy tágítsuk határainkat a szó szoros értelmében véve is.

A diagrammon jól látható, hogy a teskándi parkolás pontosan 20 percig tartott... amit akkor nem érzékeltem, talán a felére tippeltem volna, ha valaki megkérdezi, mennyi ideig tartott a kényszerpihenő...






Megjegyzések

Roland üzenete…
Umberto, sok sikert kívánok a folytatáshoz! De azért csak óvatosan, az ilyen helyzeteket messze meg kell előznünk, még az ultraversenyeken is. Roli

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mennyit jelent egy hetes pihenő a futóteljesítményünkben?

Összehasonlítottam futásom adatait az egy hetes pihenés következményeinek igazolására

Az elmúlt héten nem futottam egy métert sem.
Úgy éreztem, szükségem van egy kis pihenőre, sokat futottam és nekem, komoly teljesítményeket sikerült elérnem:

4x a Bazitai hegy megfutása 21 km - 2:10 perc
36 km - a leghosszabb futásom - 3:30 perc
PB - az egyórás futásom 11.87 km, új rekord
PB - 12 perces teszt 2.69 km, új rekord

S e teljesítmények mellett minden másnap 12 km - t futottam, a szokásos körömet. Nem igazán fordítottam figyelmet a pihenésre, s e teljesítmények után is megfutottam másnap a szokásos 12-őt.
Szóval fáradtnak éreztem magam. Úgy éreztem, bárhol, bármikor eltudnék aludni, nehezen mentem le a lépcsőkön, meg ilyesmi... Ezért úgy döntöttem, egy hét pihenőt adok magamnak. Ez éppen egybe esett az áprilisi téllel ;-) így a nagyon zord itélet időben nem futottam... már úgy is elegem volt a sok hidegből!

Az egy hetes pihenőben semmit sem csináltam. (nem helyes!) Többször sétáltam nagyokat,…

In memorian Hári Gyula - 30 km

30 km futás Hári Gyulára emlékezve
Hári Gyula, Zala megye első ultrafutója, aki dobogós volt a Spartathlonon, Nován született. Hatvan éves lenne. Születésnapja alkalmából emlékfutást szervezett Bérces Edit, ultrafutó, világbajnok.
A program úgy alakult, hogy péntek este egy fórumot tartottunk, ahol találkoztam néhány sok (nagyon sok) kilométeres ultrafutóval, akik megosztották Hári Gyulával kapcsolatos emlékeiket az érdeklődőknek.
Másnap, 18-án, szombat délben a novai temetőben tartottunk egy pár perces emlékezést. Sok futó aláírásával díszített fehér szalagot helyeztünk el a sírján.

Sergyán Gábor és jómagam fél kilenckor indultunk útnak szombat reggel, Zalaegerszegről, hogy aztán harminc kilométert megfutva érkezzünk szülőfalumba, Novára. (Pali bácsi, akinek a lábában 256 ezer kilométer van már és 78 éves) korábban indult, tekintettel a lassabb tempójára.
Enyhe izgalommal szedtem a lábam, hisz a harminc kilométer azért mégis csak harminc kilométer. Nem beszélve arról, hogy három nappal …

Leghosszabb futásom: 36 km

Az úgy volt, hogy nagyon ráértem. És ha már olyan nagyon ráérek, gondoltam, futok egy hosszút, csak, hogy valami különleges is történjen mindennapi futásaim közepette. (itt a verseny szezon, de úgy jött ki, hogy eddig sehol sem tudtam elindulni...)
Szombat délelőtt (tegnap) estem neki a távnak, igaz még az indulás előtt egy órával sem voltam biztos az útvonalat illetően. Két tervem is volt, de aztán a simább útat választottam, ha már 36-38 km körülit szerettem volna mindenképp abszolválni, ne nehezzítsem meg a dolgom feleslegesen.

       Tízkor indultam, körülbelül 12 fokban s végül a Zalaegerszeg - Zalacséb - Zalaegerszeg útvonal mellett döntöttem. Az eleje nagyon jól ment, könnyedén tartottam az 5 - 5:20 -as tempót. Tíz kilométer hamar meglett (második legjobb időmmel). Az volt a terv, hogy elfutok valahová és onnan vissza. Tehát 18 kilométernél, bárhol is vagyok, megfordulok. Ez a forduló Zalacséb túloldalán érkezett el. Ekkor már gondban voltam a frissítéssel. (két deci i…