Az első versenyem - My first race

Csatafutam 2015 - Szentgrotthárd 2015.08.01.
9500m - 0:55:37 - 96.hely (170 induló)
Életem első futóversenye!

És ez a lényeg, elindultam a versenyen!
Gyakorlatilag felkészülni sem volt időm, hisz csütörtökön tudtam meg mentoromtól, Marcitól, hogy van ilyen verseny és hogy ő is indul. Nem gondoltam komolyan, hogy én is részt veszek majd rajta, hisz abszolút zöldfülű vagyok a futók közt és egyáltalán! Pánik futó vagyok nem versenyző! Eddigi leghosszabb futásom 8.2 kilométer volt ezidáig...

A start előtt. Pezzetta Lujzi felvétel
 Érkezés a versenyre:
Szombat délután, másfél órával korábban érkeztünk (Lujzival) Szentgotthárdra, gondolva arra, hogy regisztrációnál biztosan sorban állás lesz s hogy ne kelljen tülekedni. De nem volt, simán beregisztráltam, és megkaptam a csomagot, benne a csippel ellátott rajtszámot! 156-os! ;-)
Nem izgultam, nem volt miért. A start előtt egy fél órával kezdtem a bemelegítést, nyújtottam, futkorásztam kicsit és ittam. Magamra aggattam a kellékeket, bekészítettem a zenét és az Endomondót.

A verseny - rajt:
A rajtnál 170 sportoló türelmesen, tolongás nélkül haladt át a startkapun, hogy a csipek élesedjenek, aztán megindult a mezőny. Igyekeztem a saját tempómat futni, de hamar rájöttem, hogy ez itt nagyon lassú lesz, így emeltem a sebességem és próbáltam a futók csoportjának első egyharmadban futni. Az első három kilométert kb öt és fél perces idővel futottam. Ekkor igyekeztem icipicit visszavenni a tempóból, mert féltem, hogy a végére nem marad erőm, és persze aggódtam a másfél kilométeres emelkedő miatt is. Földúton futottunk át a határon, ez valamikor ugye a senki földje volt (egyébként végig aszfalton futottunk). Az osztrák oldalon kis műanyag pohárban vizet osztogattak, egy kortyot ittam én is. Futás közben pohárból inni! No ez is egy külön történet, inkább magamra borítottam, hogy kicsit frissüljek. Volt egy locsoló ember is, slaggal permetezte a vizet, aki akart, fríssítés gyanánt átfuthatott a vízoszlopon... Megtettem. Nagy élmény volt, mikor ráfordultunk az emelkedőhöz vezető útra, ott egy népes csoport tapsolt és buzdította a mezőnyt (hophophop kiabálták, tisztára mint a Eurosport közvetítéseiben :) hogy no most szedjétek össze minden erőtöket!

A verseny - féltáv:
Visszavettem a tempóból, gondoltam, lassan járj tovább érsz... de ez itt egy verseny! itt menni kell! Nem álltam meg. Többen sétára váltottak. Aztán futottak kicsit, majd megint séta. Őket megelőztem. A hegymenet első szakaszán jöttek szembe velem az elsők. Basszus, ők már megfurdúltak! Nekem még vissza volt kb egy kilométer ;-) Megtapsoltam őket. Szerencsére az emelkedőben volt egy enyhe szakasz, ott szusszantam egy kicsit, mélyeket lélegezve igyekeztem a szervezetemnek pótolni az oxigént. Egy távgyalogló ekkor megelőzött...
Forduló a Szentgotthárdi csata emlékműnél volt, (rá se néztem...) azt megkerülve indultunk vissza. De előtte itt megálltam öt másodpercre s "nyugodtan" ittam pár kortyot és elindultam lefele a lejtőn.
Futás előtt féltem a lejtmenettől, mert ilyenkor elég nagy teher van a sípcsontokon és nekem néha a csonthoz tapadó izmokban szokott fájdalom jelentkezni, de most szerencsére nem. Egyre bátrabban eresztettem le magam, és csak arra ügyeltem, hogy a lábaimmal ne kalimpáljak. Szóval a futótechnikára koncentráltam. Könnyű volt lefutni a hegyről, elmúlt a légszomjam is, pedig a tempóm itt volt a leggyorsabb, 4:16 pace. Gyakorlatilag pihentem egy kicsit. Megint megköszöntem a tapsolóknak a biztatást az útkereszteződésnél. A locsoló ember nem locsolt. Jeleztem, kérek frissítést! Mire odaértem, megnyitotta a csapot én pedig a legnagyobb vízsugáron futottam keresztül nagy élvezettel.


A verseny - a célban:
Ekkor még vissza volt majdnem négy kilométer. Igyekeztem nem ezzel foglalkozni. Néztem az előttem haladókat és megcéloztam egyet - egyet, akiket követtem és igyekeztem lehagyni vagy legalább is utolérni őket. De most már saját erőmből kellett futni, úgy, hogy megint légszomjam volt, sehogy sem volt elég az a levegő mennyiség amit az orromon keresztül tudok beszívni. Zihálva vettem a levegőt na!

A nyolc kilométeres táblánál kis bensőséges ünnepséget tartottam magamban, amikor saját maxtávom magam mögött hagytam. És futottam tovább...

A célban.
Pezzetta Lujzi felvétele

Éreztem, hogy lassulok annak ellenére, hogy próbáltam egy sprintet kivágni, még a végén. De nem ment. Az utolsó kilométeren hat fölött volt az időm, ennyi csak az emelkedős szakaszon volt. Sík terepen öt és fél perc körül futottam. A cél előtt a speaker rajtszámok alapján a hangosba mondta be az érkező futók nevét és egyenként gratulált mindegyiknek. Nekem is! Mondta a rajtszámot, 156-os versenyző érkezik... itt elbizonytalanodott.. Umberto Pezzetta!

Felnéztem az órára 55:37.

Pózoltam a fotósnak egy lájkkal és átfutottam a célon.

Ez az eredmény 170 induló közül a 96. helyre volt jó. Kategóriámban, az 1955-1965 között születettek közt nem tudom hányadik lettem,  de azt igen, hogy az első három 43 percen belül ért célba...


Nagyon boldog és büszke vagyok magamra, hogy megtudtam csinálni, mert
1, ekkora távot sosem futottam, 8.2 volt a maximum eddig
2, sosem versenyeztem még, ez az első
3, három hónapja futok, edzek
4, ilyen emelkedőn sem futottam még, a hegymenet nincs a repertoáromban, bár azt sejtettem, hogy nem minden versenyt rendeznek sík terepen
5, és nem utolsó sorban javítottam az öt kilométeres időmet, 28:24 ről - 27:59 - re.
Az időmmel is elégedett vagyok, tulajdonképpen, ha tovább futok fél kilométert, akkor egy órán belül futom a 10k.

képek és adatok:


(A verseny lebonyolítóinak külön köszönet, színvonalas, mindenre kiterjedő figyelemmel dolgoztak. Élmény volt Szentgotthárdon lenni szombaton és részt venni a Csatafutamon! Köszönöm!)

Megjegyzések